Weboldal vállalkozásodnak
Kezdő vállalkozóként sok fejtörést okozott az online megjelenés.
Tudtam, hogy szükség van hozzá a sikerhez, ezért úgy gondoltam belevágok. Kértem árajánlatokat, de megfizethetetlenek voltak akkor számomra. A nehezebb, de olcsóbb utat választottam. Tanfolyamokat vásároltam, könyveket olvastam és megnéztem mindent a témával kapcsolatban.
Az első honlap elkészítése hónapokba tellett. Nem gondoltam, hogy ennyire összetett feladat lesz. A saját bőrömön tanultam meg a leckét.
RÓLAM
. Gépészmérnökként mindennek érdekel a műlödése. Mindenben meg kell telálnom a logikát, a működésének az alapját. Nincs ez másként a weboldal készítéssel sem.
Talán ez a fajta gondolkodásmód késztetett, hogy elkészítsem az első saját weblapom.
Azóta sok idő telt el, rengeteg órát töltöttem el weblapok készítésével.
Szívesen segítek neked is elkészíteni honlapodat, hogy részt vehess a mai világban lassan már nélkülözhetetlené váló online életben.
Sok sikert kívánok!
Jövőképem
Vállalkozóként azt gondoljuk, hogy személyesen kell mindenhez értenünk, de egyetlen ember sem képes mindennel egymaga megbírkózni. Vannak dolgok, amelyeket elengedni ésszerűbb, így több időnk jut az igazán fontos dolgokra.
Ebben szeretnék mind több és több embernek segíteni. Leveszem az online megjelenéssel kapcsolatos terheket rólad és vállalkozásodról.